A székely pityóka
Évszázados hagyomány
A székely pityóka olyan, mint a rock ‘n roll: Amerikából jött, meghonosodott, és életszükségletté vált. Erdélyben a pityókatermesztésnek évszázados termelői tapasztalata és tradíciója van, és ez Székelyföldre különösen igaz.
Orbán Balázs A Székelyföld leírása című művében, amelyet 1868-ban adtak ki, olvashatjuk, hogy Csíkban kiváló minőségű pityókát termesztettek:
“Ezen orograti és klimatológikus befolyások teszik aztán azt, hogy Csíknak csekély terjedelmű művelésképes földje is nem mindenre hasznosítható, leginkább rozsot és zabot termel; de azt oly tisztát és jeleset, hogy a szomszéd vidékekre rendszerint Csíkból szereznek vetőmagot. Buzát csak az újabb időben kezdenek némi sikerrel termelni, pityóka (krumpli), len, kender, vetemény – főleg káposzta – kiválóan sikerül. “
A Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1896-os kiadványában K. Karlovszky Endre „A burgonya meghonosítása Erdélyben” című cikkében így ír a pityóka történetéről: „Kétségtelenül kiderítették kutatások, hogy Amerika fölfedezésekor délen már nagyban termesztették s onnan került északra.
Folytatás..
Általában bár a 16. század végétől kezdve a 17. és 18. századon keresztül Európa minden művelt államában ismerték s többé-kevésbé termesztették és becsülték is, mégis csak a 18. század második felében sikerült végleg, és mindenütt elterjednie, s leküzdenie a meghonosítását gátló előítéleteket. Addig csak divat- és fényűzési cikknek, jövevényének tekintették. Két párt képződött. Az egyik isten áldásának tekintette a másik minden módon meg akarta gátolni termesztését…””…(A pityóka) feltűnése után dicsérői bőven akadtak: Baühin Gáspár azt állítja, hogy előmozdítja a szaporodást és Gerárd nagyon ajánlja fiatal házasoknak. Sok orvos tüdővész ellen használta, összetörve még máig is alkalmazzák égett sebékre, darázscsípésekre.”
"Csodálatos, az, milyen nehezén bírt a burgonya, dacára, hogy ismerték és jó tulajdonságait is méltányolták, mint élelmi cikk és takarmány általánosán elterjedni. Amint láttuk, kétszáz esztendőre volt szüksége, hogy ez megtörténjék. Érdekes, hogy eleinte a katona ismerte föl legjobban előnyéit s az terjesztette, míg végre a hétéves háború s az 1771—72. éhínséges esztendők minden gáncsoskodásnak véget vetettek. Ekkor szorult rá Európa arra, hogy nagy mennyiségben termessze." Ausztriában és Magyarországon csak a 18-dik század, második felében ismerték még. Teljes bizonyossággal ugyan nem tudni, de nagyon valószínű, hogy Németországból került hozzánk szintén katonák révén. Annyi tény, hogy 1760 körül az osztrák örökös tartományokban már termesztették."
Az első hivatalos említés Erdélyben a burgonyáról
“Erdélyben az első említés és pedig hivatalos 1767-ben történik felőle, amikor is Mária Terézia október 21-én kelt. rendeletében megparancsolja, hogy a nagyfejedelemség összes lakosait s különösen azokat, akik hegyes, terméketlen vidéken laknak, a földi alma vulgo „Erdäpfel” termesztésére intsék. Az ajánlás azonban nagyon általánosságban volt tartva s nincsen nyoma, hogy valahol figyelembe vették volna.”
“A legelső években Erdély sem tesz kivételt a többi országok között, nagy fáradsággal, előítéletekkel küzdve, csak lépésről lépésre hódít magának tértet a burgonyatermelés.
“Minden valószínűség szerint tehát az 1769. év az, amelyben először termett burgonya Erdélyben.”
“Az 1770-dik évről szóló jelentéseknek szintén csak egy kis része, mindössze 4 darab maradt ránk. Azok sem valami örvendetesek, kivéve a Csik- és Kászon székét, amely azt jelenti, hogy a múlt évben ültetettből termett annyi burgonya, hogy mindenkinek lesz elég elültetni valója, a jövő évre.”
"A burgonya Erdélyben váló meghonosításának első része be van fejezve, a nép mindenütt ismeri a növényt. Itt is ismétlődik az, amit egész Európában láttunk, hogy nem minden vidék karolja fel egyformán, sőt vannak olyanok, amelyek indokolatlan ellenszenvet tanúsítanak irányában. Erdélynek délkeleti részei a szász és székely székek fogadják be legkönnyebben és tenyésztik legnagyobb mérvben. De a székely székek közül kivételt képeznek Csik-Gyergyó- és Kászonszékek, amelyek csökönyösen állnak ellent a meghonosítási kísérleteknek. Az ellenkezésüket csak az idő meg a szükség fogja jóval később megtörni. Körülbelül 25 évre-volt még szükségük, amíg a burgonyatermesztést általánossá tehették. Zord telek, s roppant száraz nyarak teszik tönkre a gabona-termést, s a nép kenyér nélkül maradvány, kénytelen kelletlen is a burgonyához nyúl, mely nem olyan érzékeny az idő viszontagságai iránt s akkor is terem, amikor a gabona kiveszett."
A legnagyobb ellensége volt a burgonyának
“Csíkszéknek igen érdekes jelentéséből kiviláglik, hogy ez a föld, mely eleinte a legnagyobb ellensége volt a burgonyának, milyen nagy barátjává lett az idők folytán. 1807-től fogva majd közönségesen, erőltetés nélkül műveltetik oly igyekezettel pedig, hogy csak egy faluban is lehet 7000, 8000 s több köböl pityóka termést megszámlálni, melyből sertést hizlalnak, majorságot tartanak, pálinkát főznek s magok is eledelül használják, egyszóval némelyek csaknem egészen házakat a pityókával tartják el, mert sokan akiknek csak 8, 10, 12 vékányi gabonájuk vagyon, beszednek 50 s 100 köböl pityókát; ezen kevés gabonával, mely csak egynek sem lenne esztendőre elég, mintegy csak a pityókával magukat, feleségeket. 6, 7, 8 gyermekeket eltartják. Nevezetesen Sz. Simonon tavalyra egy embernek nem volt több 10 véka gabonájánál, de 100 köböl pityókája lévén, feleségestől, 8 gyermekeivel együtt 10-ed magával házát eltartotta. Végeztetett tehát, hogy még a legszegényebb is tartozzék legalább egy vékát vetni, akiknek földjük nem volna, azok mástól vegyenek e célra részbe. Akiknek pityókájuk nem lenne, ha pénzzel nem szerezhetnek részibe mástól is kérjenek.”
"Amint láttuk körülbelül ötven esztendőre (1769—1815) volt szüksége a burgonyának, amíg Erdélyben, hová különben is csak későn juthatott be, általánosan elterjedhetett. A hatóság és a nép közönye, az új dolgoktól való irtózás, ostobaság, hanyagság és előítélet állták itt is útját, mint egyebütt, de csak ideig, óráig. Amint alaposan megismerték, belátták kiváló fontosságát, a lakosság, s különösen a szegényebb néposztály élelmezése terén, s azóta folyton intenzívebb lett a termesztése.”
Ők elkezdték, mi folytatjuk!
A régi hagyományok azóta is élnek. Csíkban nincs olyan gazda, aki ne termesztene legalább egy kiskertnyi pityókát!
A csipszgyár építésének gondolata régóta foglalkoztatja a csíkszentsimoni Tiltott Csíki Sör Manufaktúra kollégáit.
A sok éves tapasztalattal rendelkező helyi gazdák minőségi pityókát termelnek, amelyet a csipszgyár által helyben tudnak értékesíteni. Mi pedig a székely pityókát megillető méltó módon, modern üzemünkben, korszerű technológiával csipszet készítünk belőle!
Így, nincs más hátra csak a Csíki Csipsz és a Rock and Roll!